Koronavírus-járvány tört ki egy repülőgép-hordozón, ahol mindenki be van oltva
Kihajózás előtt a fedélzeten járt Erzsébet királynő és Boris Johnson is.
Kihajózás előtt a fedélzeten járt Erzsébet királynő és Boris Johnson is.
Egy nővér bele is halt a fertőzésbe. Nyugati vakcinával oltják újra az egészségügyi dolgozókat.
Augusztusra a lakosság 70 százalékát beoltaná a kubai kormány, év végére pedig mindenkit.
A Pfizer, a Moderna és a Johnson&Johnson oltóanyaga csak nagyon ritkán váltja ki azokat a jelenségeket, amelyekről most az Európai Gyógyszerügynökség írt.
Megkérdezték a román operatív törzset, amely leválogatta nekik az adatokat.
Nem kell abbahagyniuk a szoptatást azoknak az anyáknak, akik az új technológiával készült oltások valamelyikét vették fel – ez az eredménye annak a kismintás vizsgálatnak, melyben az mRNS-alapú vakcinák anyatejre gyakorolt hatását kutatták. Az eredmények biztatók.
Az eddig beadott vakcinák nagyobb részét a gazdagabb országok lakói kapták. A szegényebbekhez mindössze 1 százalék jutott.
Július 4-i beszédében az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy még nincs vége a járványnak, és az az egyetlen felelős döntés, ha beoltatják magukat az amerikaiak.
Ugyan már használják Indiában a Covaxin nevű védőoltást, de annak klinikai tesztjei még csak most zárulnak. A gyártó szerint nem is rossz eredményekkel. A vakcina engedélyeztetését hamarosan kérik az Egyesült Államokban is.
A gyógyszergyártó cég bizakodó, kutatási eredményeiket pedig közzé is tették.
Az eladott vakcinák már Szlovákián kívül vannak.
Egy nem oltható ember problémája miatt fordult kérdéssel a kormányhoz a független képviselő. Arra jutott: Lenne itt jogalkotói feladat.
A hét végére talán már védettségi igazolvány nélkül is be lehet ülni egy kávézóba.
Az antitestszint-vizsgálatra napokon belül megnyitják a regisztrációs felületet Karácsony Gergely szerint.
Az app ezzel végre megfelel az uniós vakcinaigazolványok egy fontos kritériumának.
Sokkal többet vásároltak, mint amennyit fel tudnak használni.
Adatokkal viszont nem támasztotta alá az állítását a Gamaleja Intézet igazgatóhelyettese.
Kedden félmilliónál több dózis érkezett a koronavírus elleni oltóanyagból.
Még mindig vizsgálja az összefüggést a nagyon ritka esetek és az mRNS alapú oltások között az amerikai járványügyi hatóság.
Gulyás Gergely június 15-re ígérte, de csak 30-án vezetik be. Pedig a fejlesztés állítólag már kész.